(+36-30) 585-5751
(+36-1) 452-0050
info--.at.--patronet.hu
1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 5.
(+36-30) 585-5751

E-könyvesboltot nyit a Google

origo.hu @ 2010. május 5.

 

A keresőcég bejelentette, hogy hamarosan elektronikus könyvek árusítását kezdi meg: a digitális köteteket univerzális formátumban kínálja majd a cég, amely minden kapható e-könyv-olvasóval kompatibilis.

A Google Editions nevű online könyvesboltja a tervek szerint július végén kezdi meg működését. Ebben kizárólag olyan művek lesznek kaphatók, melyek digitális terjesztésére engedélyt kaptak a kiadóktól. Az AFP hírügynökség úgy értesült, hogy a a Google e-könyvesboltja olyan formátumot használ majd, amely egyaránt használható például az Amazon Kindle nevű olvasóval, illetve az Apple nemrég piacra dobott iPad táblagépével, vagy más, kevésbé ismert e-könyves hardverekkel.

A Google közlése szerint a könyvesboltban elérhető köteteket gyakorlatilag bármilyen olyan eszközről, így például akár mobiltelefonról is meg lehet majd nyitni, amely internetkapcsolatra képes és felszerelték böngészőprogrammal. Az AFP beszámolója szerint az Editions könyvesbolt teljesen független lesz a Google Book Search nevű projekttől, amelynek keretében a világ összes írott anyagát digitalizálná - s amely miatt számos országban jogvitákba keveredett a cég szerzői jogi szervezetekkel.



« Vissza

Kapcsolódó anyagok

PatroNet Consulting Kft.

 

(+36-1) 452-0050

(+36-30) 585-5751

 

info--.at.--patronet.hu

1146 Budapest,
Ajtósi Dürer sor 5.
GPS: N 47° 30' 25.815"
E 19° 5' 11.4786"